Nincs mit szépítsem, édes szájú vagyok. Imádom a sütiket, fagyikat, étcsokit. Sok mindenről le kellett mondanom azonban, mióta kiderült, hogy jó pár ételérzékenységben (intolerancia) érintett vagyok. Az étcsoki szerencsére maradhatott…a receptjeimet viszont át kellett dolgozni (nem csak) teljesen tejmentesre. Hogy akkor mi kerül bele, és az íze változik-e tőle? Figyelj csak!
A több, mint tíz évvel ezelőtti életmód váltásnak köszönhetően, sok olyan élelmiszer kikerült a látószögünkből, és ezzel együtt a pocakunkból is (ami igencsak kedvezőtlenül hat a szervezetünkre), amit mások előszeretettel, kedvtelésből fogyasztanak nap, mint nap. Az egyik ilyen a hamburger. A gyerekek látják, tudják, és néha bizony megkívánják…. Viszont azt is megértik, és teljesen elfogadják, hogy miért került tiltó listára sok mással egyetemben. Így esett, hogy a szülinapjukra azt kérték, hadd egyenek hamburgert, és mivel ezen alkalmakkor megesik, hogy egy-egy ország szokásai, ételei köré rendezem a bulit, természetes volt, hogy az idén amerikai stílusban fog ez lezajlani.
Ha pedig amerika, akkor brownie…ám a hagyományos változat a családnak picit keserű, és tömény volt, ezért megreformáltam, átalakítottam, a végeredmény pedig hmmmm.
Ki kell próbálnod! Omlós lágy, pont elég édes, cseppet sem keserű, isteni csokis csoda.
Az új kedvencem lett, annyira, hogy hétvégén újra megsütöm. Velem tartasz?
Hozzávalók kb. 25 db-hoz:
20 dkg 50%-os étcsoki
4 dkg kókuszzsír
4 dkg eritritol
4 dkg finomítatlan nyers nádcukor (a ragacsos fajta)
2 tojás
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
1/2 cs. sütőpor
1-2 kiskanál vanília kivonat
Elkészítése:
Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra, bélelj ki egy nagyobb tepsit sütőpapírral. A csokit a kókuszzsírral mikróban olvaszd fel, de ne teljesen melegre. Közepesen legyen csak folyékony. A tojásokat a cukrokkal verd fel habosra krémesre, addig, míg picit ki nem világosodik, ekkor add hozzá a csokit, vanília kivonatot, rövid keverés után pedig a sütőporos lisztet is. Ha félsz tőle, hogy nem elég masszív a tésztád, és szét fog terülni a sütőlapon, várj 2-3 percet, és némileg stabilabb lesz. Rakj kiskanálnyi halmokat a tepsibe, majd süsd 10 percig. Szigorúan 10 percig, mert ha tovább sütöd a csoki megég benne, a süti keserű lesz, és száraz is. Így viszont bár még nyersnek néz ki, de kihűlése után maga lesz a tökéletes csábítás! Fordító lapáttal egyszerűbben, bár nagyon óvatosan tudod felszedni őket a sütőpapírról. Sok sikert hozzá!
Újdonsággal bővül a konyhasuli oldala!
Mostantól minden olyan sütemény, vagy főétel alapanyagot meg tudsz rendelni tőlem, aminek a receptje kikerül a blogba, és hozzávalói nem igényelnek hűtést.
Pontosan hogyan is működik ez?
Te meglátod, megkívánod, kiválasztod, és a megrendelem gombra kattintva jelzed felém rendelési igényed. Ezek után, én fogom a jelzésed, majd elmegyek bevásárolni a kiválasztott süti, étel receptjében leírtak szerint, hogy minden hozzávalót beszerezzek. Kimérem neked az alapanyagokat, attól függően, hogy hány adagot rendeltél, és nagy odafigyeléssel, körültekintéssel becsomagolom őket külön, külön. Amint ezzel megvagyok, már szaladok is a futárhoz, hogy minél hamarabb kézhez kapd a csomagod.
Neked pedig már nem lesz más teendőd vele, mint kibontani, összekeverni, és a sütőbe, fazékba dobva elkészíteni. Ugye milyen egyszerű, és időtakarékos?
A brownie keksz hozzávalóit 2.490 Ft/adag áron (kb.25 db) tudod megrendelni.
A postaköltség 990 Ft (10.000 Ft feletti rendelés esetén ingyenes)
Ha tetszett a bejegyzésem és szeretnél értesülni a következőkről is, akkor iratkozz fel blog értesítőmre itt a jobb oldalon!