Tojással töltött burgonycsónak

IMG_8100Ma egy pénztárca kímélő megoldást javasolok nektek ebédre. Mivel a burgonya szénhidrát, ezért a husit száműztem a hozzávalók listájából. Receptem egy teljesen alap variáció, amit mindenki tovább bővíthet saját ízlése szerint. Aki pedig fütyül a fogyókúrára, nyugodtan tegyen hozzá húst is!

Hozzávalók:
személyenként 2 nagyobb krumpli
összesen 5-6 db tojás
snidling és bármilyen friss fűszernövény

bors

Elkészítése:
A burgonyákat alaposan mosd meg és egy nagyobb edényben, sós vízben tedd fel főni. Forrástól számított kb. 30 perc alatt készen is van. Ezután öntsd le róla vizet, majd hagy egy kicsit hűlni, hogy könnyebben tudjál dolgozni vele. Tedd a krumplikat a munka lapra és nézd meg, hogy melyik oldalukon állnak meg stabilan. Most vékonyan vágd le a tetejüket és kiskanállal, óvatosan kapard ki mindegyik belsejét, úgy, hogy azért maradjon némi pereme is. Ebbe a kis burgonya csónakba fogjuk beletölteni a fűszeres tojásos tölteléket, ami a következő lesz: a tojásokat üsd egy tálba, kicsit verd fel, majd add hozzá a snidlinget (friss fűszereket), sót, borsot akár még fokhagymát is és a kikapart krumplinak a felét-háromnegyedét. Alaposan nyomkodd, keverd össze és töltsd a csónakokba. Tedd őket sütőlapra, locsold meg egy kevés olíva olajjal és máris mehet a sütőbe 30 percre. Ennyi idő alatt megsül benne a tojás is. Aki ropogósan szereti, nyugodtan tovább sütheti még 15-20 percet. Tálalásnál adjunk mellé friss salátát. Jó étvágyat hozzá!

Mint az az elején említettem, ez az alap változata a tölteléknek. Kísérletezzetek hát nyugodtan a bővítésével és osszátok meg velem is az eredményt! Kíváncsian várom!

Ha tetszett a bejegyzésem és szeretnél értesülni a következőkről is, akkor iratkozz fel blogértesítőmre itt a jobb oldalon!