Brokkoli főzelék sült baconnal

_MG_7924Holnapi ajánlatom is az egészség jegyében készült, hiszen a sűrítéshez nem használtam lisztet a brokkoli pedig rengeteg értékes vitamint tartalmaz, többek között K, A, E vitamint is, amik zsírban oldódó vitaminok. Ezek felszívódását segíti elő a főzelék mellé kínált szalonna.  Természetesen ne tévesszük szem elől a mértékletességet, hiszen nem sült szalonna lesz az ebéd falatnyi brokkolival tálalva, hanem pont az ellenkezője.  Jó étvágyat hozzá!

Brokkoli főzelék sült szalonnával

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
1-2 fej brokkoli a szárával és zsenge leveleivel együtt

bors
fokhagyma
kakukkfű

Elkészítése:
A hagymát kockára vágjuk és kevés olajon megdinszteljük. Rádobjuk a megmosott, megtisztított és rózsáira szedett brokkolit, majd annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával, kakukkfűvel. A víz forrásától számított 8-10 percig főzzük, majd kiemelünk belőle pár szép rózsát a többit pedig botmixerrel pürésítjük.  Ezzel el is készültünk. A vékony szeletekre vágott szalonnát serpenyőben kisütjük, tálalásnál a főzelékhez kínáljuk, amibe ízlés szerint reszelhetünk egy kis sajtot is.