Gesztenyés, habos szelet

Gesztenyés, habos szeletVoltál már úgy, hogy a neten böngészve megakadt a szemed egy nagyon guszta sütin, és neki is fogtál, ha nem is azonnal, de pár napon belül a megvalósításához? Én max. négyszer, nem többször. Pedig imádok sütni, és nem telik el nap, hogy ne sütnék valamit. Akkor mi ez a csak négy próbálkozás?

Pontosan ennyi mások által feltöltött, hiányos receptből született förtelmek után adtam fel a kíváncsiskodást, és alkotok saját sütiket. Na nem mondom, hogy azóta nem pillantok rá pár süti képre, de a recepteket semmiképpen sem olvasom el!

Ez a mostani gesztenyés, habos szelet viszont más! Szóval nem saját recept, hanem a neten bukkantam rá, viszont alakítanom kellett rajta mindenképpen a hozzávalók miatt. A piskótát teljes kiőrlésű liszt befogadóvá tettem, és az édesítését finomítatlan nyers nádcukorral oldottam meg. Az eredeti recept (boltban kapható) vaníliás pudingport ír, én inkább saját magam készítem el itthon ezt is.

Nagyon hamar elkészül, az összeállítása még ennél is gyorsabban megy, az íze pedig….habosbabos, lágy, édes, krémes, és könnyed….ember legyen a talpán, aki ennek ellen tud állni! Egy szeletnél te sem fogsz tudni megállni az tuti!

Hozzávalók a piskótához egy 28*40 cm-es tepsiben:
12 db tojás
8 púpos evőkanál liszt
1 cs. sütőpor
3 púpos evőkanál cukrozatlan kakaópor
6 csapott evőkanál finomítatlan nyers nádcukor

Hozzávalók a gesztenyés részhez:
4 cs. natúr gesztenyepüré
ízlés szerint 4-8 kiskanál vanília aroma
ízlés szerint nádcukor, vagy eritritol a gesztenyemassza édesítésére
5 dkg puha vaj
1 dl habtejszín

Hozzávalók a pudingos részhez:
20 dkg étkezési keményítő
6 csapott evőkanál eritritol
egy rúd vanília kikapart belseje
1,6 l tej
5 dkg vaj ha házilag szeretnéd megoldani a puding készítését,
ha nem akkor 4 cs. vaníliás pudingpor, amit főzni kell
6 csapott evőkanál eritritol
5 dkg vaj

A tetejére:
4 dl habtejszín
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Elkészítése:
A sütőt melegítsd elő 150°C-ra. Béleld ki a tepsit sütőpapírral. A tojásokat válaszd szét, a fehérjét verd nagyon kemény habbá, tedd félre picit, ne félj nem fog összeesni. Ugyan ezzel a tojáshabos habverő karral, a sárgáját keverd krémesre a cukorral, add hozzá a sütőporral elkevert lisztet, kakaóport, és a fehérjének az egy harmadát is. Nyugodtan dolgozd össze őket a robotgéppel. Ezután egy fakanál segítségével a maradék fehérje habot óvatosan forgasd bele a kakaós masszába. Ne keverd, csak óvatosan forgasd, nehogy túlzottan összetörjed a fehérjét, viszont alaposan, hogy ne maradjon benne nagyobb darabban. Öntsd tepsibe, süsd kb. 30 percig. Ahhoz, hogy ne essen össze a piskótád, sütés végén kapcsold ki a sütőt, nyisd résnyire az ajtaját, és hagyd így 10 percet pihenni. Ezután borítsd deszkára, húzd le róla lassan a sütőpapírt, és fordítsd vissza a talpára a kakaós piskótát. Ha kihűlt hosszában vágd ketté.

Míg a piskóta sül, és míg kihűl, van időd elkészíteni a két krémet.
A keményítőt, és az édesítőt keverd el kb. 2 dl hideg tejjel, a maradékot pedig a vaníliával együtt, tedd fel forrni. Mikor már elég forró lett, öntsd bele a keményítős tejet, főzd addig, amíg jól be nem sűrűsödik. Kóstolgatni nem szabad, mert a nyálad feloldja a keményítőt, és folyékony lesz tőle a pudingod. A végén add hozzá a vajat is, amit keverj el benne. Hagyd legalább langyosra hűlni. A bolti pudingot a csomagoláson feltüntetettek szerint kell elkészíteni.

A gesztenyemasszákat keverd össze az édesítéssel, rum aromával, a puha vajjal, 1 dl tejszínnel, és annyi pudinggal (a már elkészült, langyosra hűltből), hogy aránylag könnyen kenhető masszát kapj. Nehogy túl híg legyen, mert akkor kifolyik a sütiből!

Ezek után már csak az összeállítás van hátra. Az egyik piskótalapra kend rá először az összes gesztenye krémet, terítsd el rajta szép egyenletesen, erre pedig az összes vanília pudingot, amit szintén simíts el. Tedd rá a másik kakaós piskóta lapot, amire felviheted a keményre vert tejszínt. Ennek a tetejére egy szűrő segítségével szitálj kakaóport. Azonnal fogyasztható. Sok sikert hozzá!

Ha tetszett a bejegyzésem és szeretnél értesülni a következőkről is, akkor iratkozz fel blog értesítőmre itt a jobb oldalon!